Szívből szólok

amikor a régi iskoláim folyósóin járok midnig úgy érzem mintha valami misztikus helyen járnék.. azért éredekesek szerintem az iskola folyósói, mert amikor ott vagyok, azokat az embereket képzelem oda akikkel ott együtt voltam… és minden évfolyam minden diákja ugyanígy azokat képzeli oda, akikkel oda együtt járt… akik pedig idén végeznek, nem fognak odaképzelni engem, és én sem fogom odaképzelni azokat, akik előttem végeztek 4 évvel… ezért gondolom úgy, hogy az iskola folyósói misztikus helyek: mindenkit ismernek, de mi sosem fogjuk teljesen megismerni őket.

van az, amikor valaki olyannal ülsz egy asztalnál és beszélgetsz, aki közömbös, és van az, amikor valaki olyannal, aki érdekel. érezted már a különbséget? úgy értem, saját magadon? ha színekkel kellene kifejezzem ezt a kétféle hangulatot, akkor az első talán szürke lenne… a második pedig olyan…világos lila:)… és ha létezik olyan, hogy tudatállapotok szivárványa, akkor én tudom, hogy melyik színt keressem rajta mindig.

nem szeretem magamban, hogy egy hónap nemblogolás után olyan nehezen tudok nekikezdeni…vagy ugyanígy, amikor valami sokáig NINCS, és aztán ismét LESZ, azt is olyan nehezen viselem…(pl augusztus végén már nyomsztott mindig, h szeptember mindjárt, s kezdődik a suli..)… vagy amikor valakit sokáig nem látok, és aztán ismét látok… akkor is olyan feszült vagyok… szóval egy szó mint száz, nem jók semmire ezek a kihagyások. azt sem mondhatom, hogy valami értelmesebb dologgal voltam elfoglalva az elmúlt kerek egy hónapban. vizsgák? volt pár, igen, de nyújtsa fel a kezét aki szerint az értelmesebb foglalkozás, mint élmények, gondolatok, érzések kutatása, körvonalazása, “aranymosása”, és kiírása magamból egy csésze tea mellett.
viszont azt sem mondhatom, hogy mind csak értelmetlen és szürke dolgokkal telt ez az idő. sőt, nagyon is ihlető volt benne egy-egy pillanat… pl amikor megbeszéled valakivel, hogy a főtér 4 sarka közül valamelyiken találkoztok, és vajon ugyanarra a sarokra mentek-e… vagy a forraltbor fölött repdeső őszinte gondolatok… vagy egy ölelés… ezek nagyon is képesek rá, hogy megihlessenek… ergo az egy hónapnyi kimaradás nem az ihlet hiányának, csakis a lustaságomnak tudható be.

sosem tudom úgy csinálni, hogy a december összefollyon a januárral, ami a gondolatokat és érzéseket illeti. az év utolsó napjaiban mindig rámtör, hogy összegezni kellene, tisztázni, következtetéseket levonni, egy évvel okosabb lenni. most is okosabb lettem. azt játszodtam ugyanis, hogy sorra vettem a hónapokat, és mi az, ami leghamarabb eszembe jut pl arról, hogy június. és érdekes módon nem egy esemény az, ami leghamarabb bekattan (pedig volt elég), hanem minden hónapról egy személy.
egy-egy értékes ember akiktől értékes lett az elmúlt évem, és, valahol én is. jóleső érzés ilyenekre rájönni magamban, és ilyen felfedezések után nem tudok nem úgy tekinteni a következő évre, mint egy nagy találkozásokban, mosolyokban és lelkiekben gazdag évre!
ezt kívánom neked is!

kíváncsi volnék, kinn hogyan vevődik észre az, hogy éppen a szívére hallgat? rajtam legtöbbször úgy, hogy letérek az eredetileg eltervezett útvonalról. séta közben a szívem egyszercsak mond valamit, hogy ő márpedig nem arra, hanem másik irányba szeretne menni, áthaladni egy sétálóutcán, elmenni egy bizonyos pad mellett, megpillantani egy kapualjat, egy lépcsőfokot, egy ablakot, esetleg fényt látni bent, és egy fehér falat, ésésés ezt a kitérőt megpecsételendő a szívem kicsit a fehér fal helyébe képzeli magát. ha az életünk a földön csak egy várakozás egy váróteremben, akkor én találom fel magam a leginkább.
de másokat is én találok fel.

képzeld kedves olvasó, hangokat hallok. igaz, nem azt mondják, hogy “normális vagyok”. nem is azon van a lényeg, hogy mit mondanak, hanem azon, hogy milyen hangok. olyan emberek hangjait hallom álmomban teljesen tisztán és élethűen ésésés pontosan úgy, ahogy az életben is hallottam, akiket már évek óta nem láttam. álmomban beszélnek hozzám, és én teljes mértékben realizálom és még rá is csodálkozok, hogy TE JÓ ÉG, milyen tisztán és pontosan megmaradt valahol bennem ez a hangszín. és milyen jó, hogy pár másodperc erejéig tudom még néha hallani.

mondják, 7 évente kicserélődik midnen egyes sejtünk. de akkor mi van a lélekkel? az szokott újulni vajon? ésés hány évente? csak figyelem magamat és azt látom, hogy akire tavaly ilyenkor nagyon sokat gondoltam, az ma már csak elvétve jut eszembe, vagy ami nagyon letört, az ma már hidegen hagy. vagy mondjuk a zene, ami akkor felemelt, ma már untat. persze, most már mindet felváltotta valaki, vagy valami új. van már akire sokat gondoljak, akad olyan is, ami letör, és persze zene is van, ami felemel. a kérdés, hogy ilyenkor hová lesznek a tavaly viselt érzett dolgaim? vagy mi lesz 1 év múlva a mostaniakkal? semmivé lesznek? esetleg beépülnek a sejtekbe és még 7 évig hordozom őket? vagy beépülnek a lélekbe és a végtelenségig velem lesznek?

én imádom a magyar nyelvet, és ahogy egy-egy helyzetet képes olyan nagyon pontosan és vagányul megragadni. ma viszont azon tűnődtem, hogy a “kibújt belőle a kisördög” szólásnak miért nincs egy kisangyalos változata? talán mert ez egy ilyen nap volt, amikor mindenféle hátsó szándék nélkül, szimpla emberi jóindulatból csak úgy JÖN, hogy valakivel valami jót csináljak, és nemigazán tudom megmagyarázni, miért. mint ahogy azt sem, hogy mi váltja ezt ki, vagy éppen mi tartja vissza. úgy nagyon szeretek ilyen lenni, sőt, ilyen szeretnék maradni örökre, mint akiből kibújt a kisangyal : )

teljesen felháborítanak a mai tv-műsorok. kolozsváron nem igazán nézek TV-t, csak amikor itthon vagyok. hát tegnap este sikerült elcsípni az rtl klubon a meztelenül gitározó benkő dániel legújabb műsorát: benkő feleséget keres. az idiotizmus non plussz ultrája, komolyan mondom visszasírtam győzikét. arról szól, hogy kb mónika showba illő (értsd: enyhén fogatlan) nők állnak ki mindenféle ügyességi próbát (csúszós talajon minnél több hím ivarsejtet szimbolizáló kicsi izét eljuttatni a petesejtet szimbolizáló nagy izébe) aztán randira mennek benkővel, isznak, esznek, csókolóznak… mindezzel nem is lenne baj, istenem, hát manapság annyi a showműsor, csoda, hogy még valami újjal elő tudnak rukkolni. VISZONT kurvára zavart az, hogy a műsor leforgása alatt minimum 5O-szer elhangzott: “tiszta szívből szeretem”. az andi engem “tiszta szívből szeret.” a réka engem “tiszta szívből szeret…” mondd, xy, “tiszta szívből szeretsz?” igen dániel, “tiszta szívből szeretlek”. hát, nem tetszett a mai alakításod, és az orrod is kicsit nagy… sajnos, nem jutottál tovább, viszlát, kösz a szereplést. és ekkor xy szépen becsomagol a kicsi bőröndjébe, közben ejt pár könnyet, majd kikerekezik vele a szobából szegény… pedig ő volt legközelebb a benkő lelkivilágához…és ő is “tiszta szívből szerette”.

most este nézem anyum mit néz a pro tv-n. csúnya nőket varázsoltak széppé. a nő tényleg csúnya volt, és utána tényleg szép lett, ami jó dolog, és gondolom nem ő fizette a fogai rendbetételét, a bibircsók leszedését, az arcfelvarrást, stb. ami megkeserítette az egészet az az, hogy a történetet a kislánya szempontjából mutatták be, aki egy kb 1. osztályos leányka, és alig várja, hogy a mámája megszépüljön, mert “eddig mindig csak szégyenkezett miatta”. SZEGÉNY. szegény, mert szerintem ő tényleg tiszta szívből szereti az anyját, még akkor is, ha csúnya, ezt a körítést csak a producer találta ki, meg még mittom kik a háttérben… s akkor láss csodát: a szép anyuka estélyi ruhában előáll, nagymama, nagypapa, unokanagykabát, s a fél szomszédság ,mindenki BŐG, ahogy ezekben a román műsorokban kell. sírnak örömükben, hogy a kicsi leányka többet nem kell szégyenkezzen az anyja miatt, most már mehet nyugodtan szülői értekezletre.

én vagyok lemaradva, vagy a világ ment el egyfelé? hiszem, hogy kell a cirkusz, hogy az ember még manapság bekapcsolja a tv-t, hogy szórakozzon és hogy felejtsen, de nem ilyen áron. bohóckodás tárgyává tesznek olyan értékeket, amik SZENTEK mióta ember él a földön és mióta világ a világ, és én elvárom, hogy amíg ezt a földet taposom, bizonyos dolgok szentek is maradjanak, még a képernyőn is.

hülyeség amiről most írni fogok. tulajdonképpen nem is tudom miért írom le, olyan bolondéria féleség, ami szerintem mindenkinek van az életében (pl amikor a járdán a töredezéseket mindig átléped!!! )
ma rájöttem, hogy feldobnak a kerek számok. pontosabban, ha kerek szám az, amit a kasszánál fizetnem kell, pedig nem is terveztem el (figyeled, mintha az ilyeneket el szokták volna tervezni egyáltalán). történt ma ugyanis, hogy az Auchanban pont fix úgy hajigáltam a dolgokat a kosárba, hogy a végösszeg nem 29 lej 5O bani, és nem 31 lej, hanem pontosan 3O lej lett. hát nem csodálatos? én olyan boldogan jöttem ki, hogy szerintem mindenki látta az arcomon. még nem tudom, hogy hogy, de már aaaaalig várom, hogy a szakmámban hasznosítsam ezt a tapasztalatot : )

UPDATE: és nem kasszásnő szerertnék lenni, hanem marketingszakasszony…. hogy le majd ő szakasszon…… ha megérek… elkalandoztam : ))