Szívből szólok

nem vagyok nagy fotós, sosem vonzott maga a tevékenység olyan szinten, hogy mondjuk kisétáljak a nyírbe vagy a kápolnához csak azért, hogy fotókat készítsek. vagy házon belül sem kerestem soha a szépet fotógéppel a kezemben (na jó, néha lekapom a macskát, amikor lehetetlen poziciókat vesz fel az alatt a napi 18 óra alatt, amikoris mélyen alszik) 12-edik végén volt egy időszak, amikor nagyon megakartam örökíteni az osztályom minden napját, de az is csak két hétig tartott, aztán meguntam.

na de teljesen mások a fotózási szokásaim amikor új helyen vagyok. például most is itt thüringiában. ha csak a boltig megyek is ott lóg a fotógép a csuklómon, mert lehet, hogy látok egy macskát. vagy egy ablakot vagy ajtót. szeretem megfigyelni, hogy mit tesznek ki az emberek az ablakukba. ez annyi mindent elárul a házigazdáról! és ha egy kicsit elvonatkoztatok (mindig el kell vonatkoztatni!) olyan érdekes történeteket tudok kerekíteni egy-egy ilyen ablak, vagy ház köré. legfrissebb mániám az utcatáblák. érdekes, hogy nálunk leginkább híres emberekről neveznek el utcákat. vagy amerikában csak megszámozzák őket. itt mind olyan utcanevek jönnek szembe velem, amikről nagyon könnyen tudok valami egészen másra asszociálni, továbbgondolni, rögtön valami mélyebb értelmet találni benne.

persze én is lefényképezném az akropoliszt vagy a kolosszeumot. de azok már nagyon ki vannak találva, nehéz őket továbbgondolni, nem beszélve arról, hogy a hülye is észreveszi és lefényképezi őket. cserében viszont itt van ez a három maszk, eisenachban néztek rám egy ablakból, egyikük eltörött. vagy 2 kedvenc utcanév itt a közelemben, két különböző lelkiállapotra.

még csak délután 5 óra van, de már fáj a fejem ettől a naptól. csütörtökön csak egy órám van, aki olvasgatja a blogomat az tudja, hogy melyik. nemzetünk zenéiből kellett válogatni és vinni a mai órára, de nem került sor a meghallgatásukra. helyette minden náció csoportokat alkotott (!!!) és csoportban megbeszélték, hogy mik a kultúrájukra legjellemzőbb hitek, értékek és normák. én magammal beszéltem meg, mint ahogy a tanárnő is. ő észtországi, én magyar, és kiderítettük, hogy talán rokonok vagyunk, vagy legalábbis az osztályon belül mindenképp közelebb állunk egymáshoz, mint a többihez. ettől függetlenül még rossz volt, hogy egyedül kellett beszéljek… mindenesetre szép párhuzamot vontam nekik az én ittlétem és a magyarok európában való létéről. más eredetű népek közé zárva, senki nem ismeri a nyelvünket, senki nem is akarja megtanulni, múltbatekintés és enyhén negatív beállítottság. kb ezeket mondtam el a magyarokról.

érdekes még a 3 nepáli fiú… pl megtudtam, hogy nepálban annyi isten van, ahány ember, és több ünnepük van, mint ahány nap egy évben. vagy érdekes volt a 4 nigériait hallgatni, olyan angolt beszélnek, hogy ha nagyon koncetnrálok is 3x kell visszakérdezzek, hogy mit akar, éspedig elég jó az angolom…..

épp a barbeque partiról jövök amit kifejezetten az exchange studenteknek szerveztek. nagyon-nagyon jól telt. a campuson sütötték szénen egy sátorban a flekkent, csirkemellet és a bratenwurstot, mindenki azt kért amit akart, és olyan mennyiseégen, amennyiben a gyomra óhajtotta, ráadásul két ingyen italra is vendégei voltunk ma este az egyetemnek. én két flekkent fogyasztottam el és három pohár fehérbort nyalogattam be (csaltam kicsit az ingyen jegyekkel, egyszer nem mutattam meg, mindegy is) utána pedig a szokásos buli volt a klubban, de mégsem szokásosan, mert most csak kifejezetten nekünk, erasmus diákoknak volt. kevesebben voltunk, mindenkit ismertem és nagyon jól telt.
ennyit a nap fénypontjáról.

egyébként a máról még megjegyezném, hogy nem szokásos módon indult. először is rengeteg érdekes dolgot összeálmodtam, többek között macskát fényképeztem, egy idevalósiról kiderítettem, hogy igazából brassói, és még más érdekes dolgok, reggel pedig azzal az érzéssel ébredtem, hogy nem aludtam semmit. ennek ellenére 8-kor szorgalmasan nekiálltam takarítani, mert az enyém ez a hét! utána egyetem, járkálás, járkálás, egyetem. érdekes volt a marketing research óra. ugyanazt csináljuk, amit tavaly otthon ágiékkal nemzetközi marketingből: egy terméket kell bevezetni egyik országból a másikba. megtettek team leadernek, mert senki nem tanult még marketinget a csoportból (nagyon szívderítő…..) na de! 5 ukránnal vagyok egy csoportban, akikkel egy óra tanácskozás után végül eldöntöttük, hogy egy bizonyos ukrán vodkát vezetünk be a német piacra. hát kíváncsi vagyok rá.

egyébként ma nagyon rossz idő volt. és a hajam nem szereti a szelet.
ennyi elég is.
szép mindent!

na ismét rövid leszek, mert kedd este volt. 80-as és 90-es évek zenéjét játszottak ma az egyetem klubbjában, csak azért mentem el. imádom a nyolcvanaskilencvenes zenéket, nem tudom miért, de sokkal jobbak mint az ezredforduló utániak. lehet, hogy csak mert távolabbiak, és távolabbról minden szebb, nem tudom. amikor eljöttem (ezelőtt 2O perccel kb) épp az ment, hogy ájm blúú dábádí-dábádáááá, ezis jó.

na de a ma érdekességeiről dióhéjban. ma vettem észre, hogy tegnap kicsit leégtem. ledőltem a könyvtár előtt, mert volt egy óra szabadom (és a könyvtárban már eleget ültem) szépen sütött a nap, és vannak ilyen támla nélküli padok, egy csomó (rita egyszer azt mondta, lóca) hát ám legyen: ledőltem egy ilyen lócára, és egy kerek órát süttettem magam a nappal. mrár majdnem elaludtam, amikor órára kellett menni. na és ma láttam a tükörben, hogy leégett a mellkasom… milyen jó!!!

a másik érdekesség a mában, hogy háromszor láttam szivárványt egy óra alatt. bolond egy idő volt, minden ötpercben zivatar, utána meg verőfényes napsütés.

a harmadik érdekesség a ma esti buli előtti bemelegítő lent az oroszoknál. átjöttek a másik bentlakásból pár brazil fiú, és az egyikről kiderült hogy úgy hívják: marcos paulo coelho. de nem büszke rá. lehet, hogy én sem lennék.

pá!

ma hétfő volt, és a fű elég szépen nődögélt. ami jó volt ebben a hétfőben, az már vasárnap este elkezdődött. tudniillik úgy döntöttem, hogy megpróbálok nyitott ablakkal aludni. na jó, nem teljesen nyitottal, ahhoz még túlságosan április van, hanem csak úgy bukóra állított termopan ablakkal. ebben az volt a jó, hogy a bentlakás mögött egy kicsi patak folyik, ami zajával teljesen meghazudtolja méretét: akkora zajt csap a cseppség, hogy ott érzem magam tőle csomafalván az erdő alatt a lok pataka partján, a kicsi házunkban. aztán ettől a csobogástól és a friss hideg levegőtől olyan jól aludtam, hogy csuda. felkelés után a nap úgy telt, ahogy általában a hétfő telni szokott. egyetem, vásárlás, könyvtár, egyetem.

a nap megvilágosodott gondolata, hogy minden úgy van jól, ahogy van. én mindig is nagyon hittem abban, hogy semmi sem véletlenül történik, hanem mindennek nagyon pontos előre eltervezett oka van. nem mondom, hogy pont Isten tervezte el… lehet, hogy pont mi terveztük el valamikor, csak elfelejtettük. vagy a korábbi tetteink mind mind úgy befolyásolták az életünket, hogy itt és most pont fix ebben a helyzetben kell legyünk, amelyikben épp vagyunk. na de figyelj, mert most következik a megvilágosodott gondolat második része, ami még nekem is teljesen új és megdöbbentő: valahányszor rám tör a szomorúság, az nem azért van, mert valamit nem kapok meg, hanem mert valami olyant kívánok, ami nem is nekemvaló. egyszerűen csak nem nekem találták ki. mint pl az egyenes hajat, a magas sarkút vagy a garnéla rákot. amikor ilyen dolgokat kívánok, olyankor igazából csak nem ismerem eléggé magamat, és hagyom magam megtéveszteni a külsőségek, a divat, éshát egyszóval a csorda által. amikor szomorú vagyok, akkor egyszerűen csak nem látom tisztán az utat, amit kizárólag nekem macskaköveztek ki.

itt már első naptól kezdve általános jelenség, hogy egyik pillanatról a másikra dől el, hogy ma mit fogok csinálni. úgy értem, hogy reggel még semmi tervem nincs, de délután már egy másik városban nyalom a citromos-csokis-mentás ízű fagyit (legalábbis citrom mindig van benne) így volt ma is. semmi tervvel a fejemben keltem fel, reggeliztem, de direkt nem öltöztem fel, mert volt egy film a laptopon amit réég tartogatok, és már nagyon meg akartam nézni. néztem is kisebb-nagyobb megszakításokkal 10-től 1-ig. ekkor felléptem a facebookra, és írja valaki, hogy van-e kedvem menni meiningenbe, és képzeld volt. így összegyűltünk pontosan 7-en és a süd-thüringen-bahn jóvoltából elvonatoztunk oda. meiningenben kebabot ettünk, fagyiztunk és fényképeztünk.

a nap tapasztalta, hogy jobban fekszik nekem az egyedül kirándulás. tudom ez nagyon antiszociális kijelentés, én magam is úgy érzem hogy már-már vétek ilyent egyáltalán gondolni is, de kijelenteni és véghez is vinni már egyenesen bűn. mert ugyebár a szép élmények arra valók, hogy együtt éljük át őket, eszmét illetve tapasztalatot cserélgessünk közben, így ismerhetjük csak meg a világot igazán, nem pedig magányosan, saját kis világunkkal a hátizsákban. de mi a fészkes francot tudjak beszélgetni olyanokkal, akik csak azért mennek egy új városba, hogy ott friss képeket gyártsanak a facebookra? akiknek a legnagyobb látványosság a bevásárló utca és a kirakatok, ha pedig lemaradok a háznál ahol Schiller nővére lakott, akkor megbámulnak. mert ez csak egy ház. vagy akik ha találnak egy brahms szobrot, az előtt úgy pózolnak, mintha a playboy szerződtette volna le őket egy photoshootingra. komolyan úgy kezdem érezni, hogy velem van a baj, és ez nem szerénykedés. engem valahogy nem érdekel a pózolás része, sem a bevásárlóutcák. csak nézhessek végig minden ablakot-ajtót-plakátot-utcatáblát-fát egy városban NYUGODTAN. el tudok tölteni egyedül is egy napot egy új helyen anélkül, hogy egyedül érezném magam, vagy unatkoznék. és minden sarkon tudok valami újat felfedezni, még akkor is, ha a hátizsákomban csak a saját kicsi szűk világomat hordozom.

a nap jó pontja: magnólia illatban fürödtem!!! : )

ez egy olyan szókapcsolat, ami törökül nagyon hasonlóan hangzik. azaz pontosan úgy, hogy “kücsük elma”. vagy pédául a székely “gyeride” török megfelelője: geliver. ezeket és hasonlókat kacagtunk ma a két török sráccal akikkel átvonatoztunk eisenachba. megnéztük bach szülőházát, a házat ahol luther lakott, majd átsétáltunk egy nagy erdőn és felmásztunk egy nagy hegyre, ahol wartburg vára van. nagyon szép volt.

a nap vesztesei a két orosz csajszi a vonaton, akik azon szórakoztak, hogy a magyar és a török milyen fura és nemszép nyelvek, és csúfolták a szép kiejtésünket. na de csajok! értelmes ember ilyent nem csinál!

ajándékkép(p): a klasszikus zene szülőatyja emögött az ajtó mögött sírt fel először

a székely nehéz sorsra ítéltetett.

érdekes, hogy a sokféle náció itt idegenben azért mennyire húz egymáshoz aszerint, hogy déliek, északiak, és úgy egyáltalán melyik kontinensről vannak. például a mexikóiak mindig a brazilokkal ülnek. az oroszok az ukránokkal és lengyelekkel, a törökök meg köszönik szépen jól vannak huszonvalahányan egymással, nem húznak sehova. és akkor vannak az ilyen formalinbavaló specialitások akik csak egyedül jöttek az országukból. nigéria. dél-afrika. bangladesh. norvégia. románia (ez volnék én ugye).

de nem kell félreérteni, nincs senki sem kiközösítve, sőőt, mindenki minden körben nagyon szívesen van látva.
csakazértmégis. néha zavar, hogy mindenki tudja gyakorolni itt az anyanyelvét valakivel, csak én nem. vagyvagyvagy írtó zavaró, amikor körülöttem hat ember oroszul karattyol, és gőzöm sincs miről beszélhetnek, lehet hogy éppen arról, hogy hogy fogom a villát a kezemben. ez az egyik dolog, ami zavar.

és ha ez még nem lenne elég, akkor itt van a másik dolog: romániából jöttem és mégis magyar vagyok. persze, százszor könnyebb lett volna, ha elejétől fogva csak annyit mondok, hogy romániából jöttem és nagyon-nagyon román vagyok. nem kellene magyarázni annyit. de egyrészt képtelen volnék rá, másrészt meg eszembe sem jutott ez a variáció. aztán már a bemutatkozásnál elkezdődnek a csodálkozások és értetlenkedések, és még mindig nem tudják rendesen, hogy én honnan vagyok, azt hiszik valahonnan ukrajnából. tisztára irigylem azokat, akik olyan büszkén tudnak országban gondolkodni és azt képviselni, azt hiszem ez az ami nekünk sosem fog megadatni. persze, mondom, hogy transylvania, de akkor csak a vámpír jut eszükbe és ilyen ország amúgy sem létezik a térképen. tudom, hogy nem várhatom el egy braziltól, hogy ismerje a magyar történelmet és esténként egymás vállán sírjunk trianon miatt. nem is várom el senkitől.
tehát komoly történelemórákat fogok tartani az elkövetkező hónapokban. és a székely tényleg nehéz sorsra ítéltetett, nagyon, vicc nélkül.

ezt az egész eszmelavinát egy házi feladat váltotta ki belőlem. ugyanis intercultural relations tantárgyból jövő hétre olyan zenéket kell vinnünk, ami ránk nézve nagyon nagyon jellegzetes, nálunk alakult ki, a kultúránk része. nem tudom eldönteni, hogy a székely vagy a magyar himnuszt mutassam meg nekik? vagy esetleg manelet vigyek vagy dupla kávét? 1OO tagú cigányzenekart? kárpátiát? (egek mennyire sokoldalú egy székely! már szinte gömb…)

NAGYON VÁROK ÖTLETEKET KOMMENTBEN !!

ma azért írok ilyen korán, mert hamarosan kezdődik a buli a campuson, és ha megint buli utánra hagyom, akkor csak rövid bejegyzés lesz (lásd a tegnapit)

legjobban azt szeretem ebben az egyetemben, hogy minden fakultása, 2 bentlakása és minden egyes épülete egyetlen nagy területen van. van még egy teniszpálya, egy úszómedence és egy focipálya is a campuson. a focipálya mellé délutánonként a diákok nagy foteleket visznek le, zenét, minimum 2 láda sört és egy kicsi grillsütőt amin flekkent sütnek. nagyon-nagyon jó a hangulat a campuson. na de nem erről akartam írni hanem arról, hogy itt van mindennek a közepén egy külön épületben a menza és egy kávézó, és a menzán minden nap láthatok ebédelni mindenkit: a titkársági személyzettől kezdve a tanárokon és a dékánon keresztül a rektorig mindenki ott van karnyújtásnyira tőlem, és azt eszi, amit én, olyan tányérból, amilyenből én, és olyan késsel-villával, amilyennel én. hát mekkora különbség ez már a kolozsvári tapasztalatokhoz képest!!!! mert hát például ki volt a dékán a filológián? csak azt láttam, hogy van ott egy ajtó és fölötte kommunista eredetű táblán, hogy DECANAT, de hogy hogy néz ki a dékán, húsevő vagy növényevő, szokott-e egyáltalán enni, vagy egy más bolygóról jött és neki nem kell, ezt nem tudtam meg soha. vagy vegyük például andrei margat. kb ezerszer hallottam már a nevét, de még midnig nem tudom biztosra, hogy ember alakú, vagy egy küklopsz? na jó, egyszer láttam a TV-ben, ezért igazából egy XXL-es öltöny jut eszembe róla, egy nyakkendő és protokollmosoly. de ki látta ezeket a rejtelmes lényeket emberi helyzetekben? például amikor maszatos lett a szájuk körül, vagy morzsa maradt a galléron, vagy amikor a forró levestől leizzadt a homlokuk? lehet, hogy senki sem. úgy tűnik, nálunkfele a bársonyszéket élvezők mitológiai alakok maradnak már örökre.

ha megtehetném, most csatolnám a bejegyzéshez a madárcsicsergést, amit így este fél 9 magaslatában még mindig hallok az ablakomból. de nem tehetem. képzeld oda!

na ez gyors szülés lesz, mert fél 2 elmúlt és holnap 1O-től órám van.

a mai nap elsö érdekessége: érdekességnek számítok a european politics órán. nem értette senki, amikor az EU-n belüli kisebbségek jogairól beszélt a tanárnő, erre szóltam, hogy ez például az én esetem. (lehet, hogy formalinban fognak mutogatni!!!!)

a mai nap második érdekessége: ma volt rajtam idén először rövidnadrág.

biztos lenne még érdekesség, de most valahogy csak az ágyra tudok koncetnrálni.

viszonlátás!